Vegyszermentes tisztítás és atkamentesítés 2 lépésben. Először 160-180 fokos forró gőzzel sterilizáljuk a matracot, így a felszínén és a belsejében lévő kórokozók 99% -a elpusztul. Majd ezután 70 fokos forró vízzel mély tisztítjuk a felületet és a gőz által elpusztult kórokozókat.

A matracok, ágyak, ágybetétek, egyszóval az alvó felületek, az egyik legjobban kitett területe a veszélynek, otthonunkban, hiszen itt töltjük a leghuzamosabb időt egyfolytában. Így nem mellékes ennek a területnek a folyamatos tisztán tartása. Hiszen nemcsak, hogy huzamosabb ideig fekszünk rajta, a felületén és a belsejében fellelhető az egészségre ártalmas „anyagokat” (poratka, atka ürüléke, pollenek, a penészgombák, vírusok, baktériumok és egyéb kórokozók) a legkönnyebben alvás közben lélegezzük be, minek következtében különböző betegségek tünetei jelennek meg, mint az ekcéma, tüsszögés, hörghurut, asztma, stb.

Ez különösen nagy figyelmet kell fektetni olyan esetekben, ahol gyakori az ágyat használók számának változása (pl. hotelek, szállók, szálláshelyek) ott törvény is előírja a rendszeres matractisztítást, az ágybetétek baktériumoktól való mentesítését. Fontos, hogy szálláshelyeken az ágyak minél higiénikusabbak, allergén anyagoktól mentesebbek legyenek, ezért matractisztítási szolgáltatásunk színvonala kielégíti a hotelek, szállodák magas elvárásait is.

Szálláshelyeknél tanúsítvánnyal is biztosítjuk a matracok tisztaságát, atkamentességét!!!

A technológiánk, amelyet a matrac takarításnál használunk, körülbelül 15-20 cm-es mélységig tud hatolni és teljes mértékben eltávolítani a port, atkákat és az egyéb szennyeződéseket a matrac belsejéből. Általunk javasolt matrac tisztítás gyakoriság, allergia vagy nagy igénybevétel esetén 3-4, normál esetekben pedig 6-8 havonta ajánljuk. A matracokat általában a saját helyükön, azaz az ágy kereten tisztítjuk és ha huzat van rajta, ne húzza le, mi azt is kitakarítjuk. Ezután a lehető leggyorsabb száradás érdekében a legalkalmasabb helyre helyezzük, hogy minél hamarabb használhassa ágyát.

A matrac takarítás időtartama: mérettől függően kb. 20-40 perc.

Száradási idő átlagos szobahőmérsékleten, szellőztetés mellett, vastagságtól, összetételtől függően kb. max. 6-8 óra lehet.

Szeretnénk megjegyezni, hogy a munkánk során, állandóan a lehető legjobb hatékonyságra törekszünk, ezért próbáljuk a legrövidebb idő alatt a legtökéletesebb munkát elvégezni, hogy ne zavarjuk Önt és családját a látogatásunkkal…